Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amiből kettő súlyos, három pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, közülük két embert a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, hat főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.