Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 72 óra intézkedései.

 

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában hat személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek közül egy súlyos és öt pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 23 személyt fogott el, közülük hét embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 16 főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 

A rendőrök 33 személyt állítottak elő, ebből hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 21 esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra