Halmazat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vezetéstől eltiltva, ittasan okozott balesetet a mernyei sofőr, majd elhajtott.

Mernye belterületén, 2022. november 1-jén 13 óra 55 perckor anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Az akkor még ismeretlen gépkocsivezető egy vendéglátóhely parkolójában nekiütközött egy autónak, majd a balesetet követően megállás, illetve az adatainak hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt, akit nem sokkal később a lakcímén fogtak el. Az 59 éves helyi lakost a hatóság korábban eltiltotta a járművezetéstől, ráadásul felmerült nála az ittasság gyanúja, ezért további mintavételre állítottak elő. A Kaposvári Rendőrkapitányság a férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség, valamint a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást, a baleset okozásáért pedig szabálysértési eljárást indított.

Kérjük, ne vezessenek ittasan, még az enyhébb alkoholtartalmú italok fogyasztásától is óvakodjanak, ha tudják, hogy hamarosan vezetni fognak! Aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

<< Vissza az előző oldalra