Happy end

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltévedt gyermeket adtak vissza a szüleinek a szegedi rendőrök. A gyermeket belvárosi séta közben tévesztette szem elől az édesapa és az édesanya.

A Szegedi Rendőrkapitányság járőreit 2021. július 26-án valamivel 21 óra után állította meg egy pár a Dóm térnél. Elmondták, hogy a velük lévő gyermek kért tőlük segítséget, mert elvesztette a szüleit. A rendőrök átvették a kisfiút, aki elmesélte a szüleivel egy napra érkeztek Szegedre és sétáltak a belvárosban, amikor szem elől tévesztette őket, ekkor kért segítséget a két felnőttől. Ugyan telefonja nem volt, de fejből tudta a szülei hívószámát. A rendőrök felvették a kapcsolatot az édesapával. Kiderült, hogy a szürkületben, a sok ember közt valóban szem elől tévesztették egymást.
A járőrök a kisfiút átadták a szülőknek. Az ijedtségen kívül senkinek nem történt baja.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

Bevásárlás, városnézés közben, strandon, parkolóban, népes rendezvényeken előfordulhat, hogy a legnagyobb figyelem ellenére is leszakad a többiektől, elkeveredik, esetleg elvész a gyermek.
Hogyan előzhetők meg ezek az esetek, és mit tehetünk, hogy minél előbb épségben megkerüljön?
•    A kisebb gyerekkel is gyakoroljuk be, hogy (különbözőképpen feltett) kérdésre meg tudja mondani a saját és szülei nevét, valamint hogy hol lakik. A nagyobbak már a telefonszámokat is meg tudják jegyezni, de az adatokat, elérhetőségeket felírhatjuk például egy biztonsági kártyára, karszalagra, alkoholos filccel egy öntapadós papírszalagra is. Ezen az is feltüntethető, hogy a gyermek mire érzékeny vagy allergiás.
•    Amennyiben a gyermek rendelkezik okosórával vagy saját telefonnal, legyenek pontosan bejegyezve az elérhetőségeink, emellett használhatunk személyi biztonsági alkalmazást, melynek segítségével nyomon követő az aktuális tartózkodási helye. 
•    A nagyobb gyerekekkel lehetőség szerint beszéljünk meg előre egy találkozási pontot arra az esetre, ha elszakadnánk egymástól. 
•    Az életkornak megfelelően el lehet magyarázni, hogy kihez fordulhatnak segítségért, ha baj van (rendőr, biztonsági őr, eladó, pénztáros, jegyszedő, másik anyuka stb.).
•    A biztonságos közúti közlekedés szabályait minden gyereknek ismernie kell (átkelés az úttesten, mire figyeljen, hol biztonságos átmenni, hogyan használja a zebrát stb.)
•    Segítheti a keresést, ha a telefonunkban, tárcánkban van aktuális fotónk a gyermekről. Akár indulás előtt is lefotózhatjuk úgy, hogy a teljes ruházata látszódjon, ez szintén elősegítheti a felkutatását.

<< Vissza az előző oldalra