Hárman sérültek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában Tolnában történt balesetekben ketten súlyosan sérültek meg, egy sofőr pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2022.október 14-én a délelőtti órákban egy autós a 6534-es úton közlekedett a 6-os főút irányába. A sofőr a kereszteződéshez érve a STOP tábla jelzésére megállt, de annak ellenére hajtott ki a 6-os számú főútra Szekszárd irányába, hogy neki jobbról – Szekszárd felől – egy másik kocsi a védett úton haladt. A két jármű összeütközött, a balesetben a vétlen autó sofőrje könnyebben, utasa pedig súlyosan sérült.

kép

Egy motoros közlekedett pénteken az esti órákban Szekszárdon a Béri Balogh Ádám utcában a Csatári körforgalom felé. Előtte egy kisteherautó az egyik áruház parkolójába kanyarodott jobbra. Az üzlet parkolójából eközben a tehergépkocsi takarásából egy autós balra már megkezdte a kanyarodást. Ezt a manővert a motoros a nagyobb gépkocsi takarásából nem észlelte, és megkezdte a teherautó előzését, de nekiütközött a kikanyarodó autósnak. A balesetben a motoros az orvosi vélemény szerint súlyosan sérült meg.

kép

Pénteken további két anyagi káros baleset történt a megye útjain.

 

<< Vissza az előző oldalra