Három motoros sérült meg a hétvégén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 48 órában három személyi sérüléses és négy anyagi káros baleset történt a megye útjain.

Személyi sérüléses baleset történt 2021. szeptember 18-án délelőtt Tamásiban. Egy nő autóval közlekedett Tamási egyik utcájában, amikor balra akart kanyarodni, és a kanyarodást megkezdte. A vele szemben közlekedő, egyenesen haladó motoros, hogy az ütközést elkerülje, vészfékezett. A motorkerékpár a fékezés során megcsúszott, a járművezető elesett. Az elsődleges információk alapján a férfi súlyos sérülést szenvedett.

2021. szeptember 18-án este közlekedett Tamásiban egy helyi lakos az általa vezetett autóval . Balra akart kanyarodni, de nem biztosított elsőbbséget a vele szemben egyenesen haladó segédmotorosnak. Az ütközés miatt a motor vezetője elesett, és az elsődleges információk alapján súlyosan megsérült.

2021. szeptember 19-én délután egy férfi motorkerékpárral közlekedett Dombóváron. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot, így az előtte forgalmi okból megálló autónak ütközött. A baleset után a vezető leesett a motorról, és 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek.

A hétvégén további négy anyagi káros baleset történt Tolna megye útjain. Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy a szabályok betartásával közlekedjen, mutassanak egymás iránt toleranciát, legyenek óvatosak és türelmesek, hogy

… mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra