Heves megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra balesetei, rendőri intézkedései.

Az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A rendőrök három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A járőrök előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt egy férfit, aki úgy ült a volán mögé, hogy bíróság a járművezetéstől eltiltotta őt.

A vezetéstől való eltiltás egy szankció a közlekedési normák és szabályok megsértőivel szemben, amit leggyakrabban ittas járművezetéssel, baleset okozásával, valamilyen súlyos szabályszegéssel vagy az előéleti büntetőpontok halmozásával lehet elérni. A hatóságok így próbálják távol tartani a forgalomtól a közlekedőre veszélyt jelentő sofőröket. Az eltiltás hatálya alatti vezetés korábban szabálysértésnek minősült, azonban 2021. május 14-től a jogalkotó a bűncselekmények közé emelte ezt a jogsértést, amelynek így a korábbinál súlyosabb az elbírálása.

Személyi sérüléses balesetek:

Tegnap, a reggeli órákban Abasár és Markaz között közlekedett egy nő személygépkocsival, mellyel szalagkorlátnak ütközött és felborult. A sofőr orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Szintén délelőtt Besenyőtelken, a Fő úton ütött el egy személygépjármű egy kerékpáros nőt, aki súlyosan megsérült.

Bélapátfalván pedig kora délután egy gyalogos sérült meg, miután fellökte egy személyautóval tolató nő.

A 21-es főút 10-es kilométerében lévő körforgalomnál tegnap 16 óra körül egy motoros és egy személyautó ütközött össze, melynek következtében a motoron utazó nő sérült meg.

Kora este Gyöngyöshalászon, az Atkári úton összeütközött egy tehergépjármű és egy személygépkocsi. A baleset során az utóbbi jármű egyik utasa sérült meg.

Sajnos már egy apró hiba is elegendő ahhoz, hogy baleset következzen be, ezért mindig figyelmesen és a szabályokat betartva közlekedjenek!

… hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra