Heves megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

Heves megyében az elmúlt 24 órában négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, két főt az ellenük kiadott körözés alapján.

A balesetek közül kettő is az úttestre ugró vadon élő állattal való ütközés miatt történt.

Fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet. Az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, és nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán és menekülni próbál a közeledő zajforrás elől. Hasznos eszköze lehet a vadelütések elkerülésének a vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk és a menetszél működteti.

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra