Heves vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napon nem történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.

Az elmúlt 24 órában hat anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ebből három esetben vad elütés miatt.

A szolgálatot ellátó állomány 13 személyt fogott el, közülük hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, négy főt az ellenük kiadott körözés alapján, kettő főt pedig ittas gépjárművezetés miatt.

Biztonsági intézkedés három esetben történt.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vadelütésekkel kapcsolatosan az alábbiakat tanácsolja:

Vaddal történő ütközés esetén értesítsék a rendőrséget, és ha lehetőség van rá, a járművel álljanak biztonságos helyre! Kapcsolják be a gépkocsin az elakadásjelzőt, tegyék ki az autó mögött a szükséges távolságba a fényvisszaverő háromszöget, és vegyenek fel láthatósági mellényt!

A vadelütések megelőzése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy különösen azokon a szakaszokon vezessenek fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel, ahol figyelmeztető tábla is jelöli, hogy állatok kerülhetnek az útra! 

<< Vissza az előző oldalra