Hírek Bács-Kiskun megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2019. szeptember 15-én 0 óra és 24 óra között Katymár és Kelebia külterületén három esetben összesen tíz migránst akadályoztak meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

Ezen a napon a szolgálatban lévő állomány tizenhárom személyt fogott el, valamint hét előállításáról intézkedett. Közülük négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából 15 órakor szabálysértési őrizetbe vettek egy 48 éves mezőtúri lakost. A férfi Kunszállás külterületén egy személygépkocsival úgy vett részt a közúti közlekedésben járművezetőként, hogy őt a Mezőtúri Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és két könnyű sérüléssel járó, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Két sofőrt ittas vezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő.

Az 51144-es számú úton közlekedett Baja felől Szeremle irányába 16 óra 55 perckor egy 26 éves férfi egy Mitsubishi típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint haladása során nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért az út 3.600-as méterénél – egy jobbra ívelő kanyarban – letért az útról, majd felborult. A baleset következtében a bajai sofőr az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

 

<< Vissza az előző oldalra