Hírek Bács-Kiskun megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2019. szeptember 23-án 0 óra és 24 óra között két esetben összesen hat külföldit tartóztattak fel Kelebia közigazgatási területén. Az illegális migránsok közül négyet reggel, kettőt pedig este tartóztattak fel a rendőrök. A magukat afgán állampolgárnak valló férfiak kamionok rakterében megbújva próbáltak meg jogellenesen az országba bejutni.

Ugyanebben az időszakban a szolgálatban lévő állomány Kunbaja és Csikéria külterületén összesen két migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

Megyénkben az elmúlt 24 órában az egyenruhások tíz személyt fogtak el, valamint négy előállításáról intézkedtek. Közülük négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

Ezen a napon egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Dél körül Kiskőrösön, a Klapka György utcában – az úttest mellett lévő járdán – közlekedett kerékpárral az Alkotmány utca felől a József Attila utca irányába egy 12 éves lány. A helyszíni szemle adatai szerint a Bem József utca kereszteződéshez érve rá akart hajtani az úttestre, azonban a manőver során nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő biciklisnek, ezért összeütköztek. A baleset következtében a kétkerekűt hajtó 84 éves kiskőrösi asszony – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

<< Vissza az előző oldalra