Hírek Bács-Kiskun megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2019. szeptember 25-én 0 óra és 24 óra között 19 – magát afgán állampolgárnak valló – külföldit tartóztatta fel Hercegszántó közigazgatási területén.  A kizárólag férfiakból álló csoport tagjait visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ezen a napon a szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, valamint öt előállításáról intézkedett. Közülük négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

Megyénkben az elmúlt 24 órában három súlyos és két könnyű sérüléssel járó, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három sofőrt ittas vezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő.

Lajosmizsén, a Damjanich utcában közlekedett a Dózsa György út irányából 15 óra körül egy 77 éves helyi férfi egy Suzukival. A helyszíni szemle adatai szerint a Kossuth Lajos utca kereszteződéséhez érve a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a jobbról érkező BMW típusú személygépkocsinak, ezért összeütköztek. A baleset következtében a BMW utasa, valamint a Suzukiban utazó két személy megsérült. Az elsődleges orvosi vélemény alapján egy 3 éve gyermek súlyos sérülést szenvedett, két nő – egy 19 és egy 31 éves – pedig könnyebben sérült.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra