Hírek Bács-Kiskun megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2021. július 6-án 0 óra és 24 óra között 25 esetben összesen 121 illegális migránst tartóztattak fel Bácsbokod, Hercegszántó, Kelebia és Bácsalmás közigazgatási területén. A külföldiek sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, így a csoportokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a szolgálatban lévő állomány további 42 illegális migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen az ország területére lépjenek.

 

 A tegnapi napon a járőrök és nyomozók öt személyt fogtak el, és további tizenhárom előállításáról intézkedtek. Öten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányságon szabálysértési őrizetbe vettek egy 38 éves soltvadkerti, egy 30 éves felsőlajosi, egy 44 éves kiskunhalasi és egy 35 éves kecskeméti lakost. A négy férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben személyautójával, hogy nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.

A kecskeméti rendőrök a délelőtt folyamán egy helybéli nőt is szabálysértési őrizetbe vettek, aki az 52-es számú főúton jelezte az arra haladóknak, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserében szexuális szolgáltatást nyújt.

 

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 könnyű személyi sérüléssel járó, valamint 7 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Bátya belterületén, a Kossuth Lajos utcában személyautóval közlekedett egy 76 éves szigetszentmiklósi lakos 4 óra 10 perckor. A rendelkezésre álló adatok alapján a sofőr egy balra ívelő kanyarban letért az útról, majd villanyoszlopnak ütközött. A becsapódás hatására az oszlop eltört, és egy ingatlannak dőlt. A baleset következtében a kocsi sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett.

<< Vissza az előző oldalra