Hírek Bács-Kiskun megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2019. július 15-én 0 óra és 24 óra között négy esetben összesen 17 külföldi férfit tartóztattak fel. Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ezen a napon az egyenruhások kilenc személyt fogtak el, valamint tíz előállításáról intézkedtek. Közülük nyolcan bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 10 óra 45 perckor őrizetbe vettek egy 21 éves budapesti nőt, mivel vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és két könnyű sérüléssel járó, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Jánoshalmán, a Halasi utcában – a Magyar László utca felől az Eötvös József utca irányába – közlekedett 10 óra 55 perckor egy 32 éves helyi férfi egy Opel személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó autó mögött, ezért összeütköztek. A baleset következtében a Suzuki 38 éves jánoshalmi sofőrje az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

 

<< Vissza az előző oldalra