Hírek Fejér megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Székesfehérváron kábítószer birtoklás gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök, Dunaújvárosban pedig súlyos testi sértés miatt állítottak elő egy férfit.

Székesfehérváron, a Palotai úton 2019. június 22-én éjszaka a rendőrök előállítottak egy helyi lakost, akinek ruházatából fehér színű, kábítószer gyanúját keltő porral megtöltött nejlontasak került elő. A járőrök a 28 éves férfit mintavétel céljából előállították, majd a nyomozók P. Tibort gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-birtoklás vétsége megalapozott gyanúja miatt, a kábítószergyanús port pedig lefoglalták.

Dunaújvárosban, a Táncsics Mihály utca egyik üzlete előtt 2019. június 23-án délután összeszólalkozott két helyi lakos, melynek során H. Ferenc több alkalommal ököllel arcon ütötte a sértettet, aki a földre esett és súlyosan megsérült. A dunaújvárosi nyomozók a helyszínen elfogták és előállították a bántalmazót, akit a helyi rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

<< Vissza az előző oldalra