Hírek Fejér megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset helyszínén és vezetői engedély nélküli sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök 2021. május 25-én 7 óra körül. A 62-es számú főút 10-es kilométerszelvényében egy 26 éves hódmezővásárhelyi lakos személygépkocsijával kialakult kocsisor előzésébe kezdett, azonban egy vele szemben, szabályosan közlekedő tehergépkocsi miatt hirtelen vissza kellett térnie a menetirányszerinti jobb oldali forgalmi sávba. A visszatérési manőver alatt a fiatal nő elveszítette uralmát a jármű irányítása felett, melynek következtében az úttestről lesodródott és a jobb oldali vízelveztő árokba csúszott, majd tetejére borulva állt meg. A jármű vezetője a baleset során könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök 2021. május 25-én 17 óra körül Gárdonyban, a Szabadság úton ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 24 éves siófoki vezetőjét. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi vezetői engedéllyel sosem rendelkezett, ezért őt a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vételét követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

<< Vissza az előző oldalra