Hírek Fejér megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A járőrök 2021. július 10-én hajnalban, Mezőkomáromban, a Vasút utcában lettek figyelmesek egy hatósági jelzés nélkül közlekedő motorkerékpárra és annak 37 éves siófoki vezetőjére. A férfi igazoltatása során a rendőrök megállapították, hogy a járművet korábban az illetékes hatóság már kivonta a forgalomból, továbbá a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.  A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították az Enyingi Rendőrőrsre, ahol őrizetbe vették és az ittas járművezetés miatt büntetőfeljelentést, a további jogsértések miatt pedig szabálysértési feljelentést kezdeményeztek vele szemben.

A rendőrök Dunaújvárosban, a Béke körúton ellenőriztek 2021. július 10-én délután egy 15 éves fiatalkorú személyt és két társát. A fiatalokkal szemben gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy nem sokkal korábban Dunaújvárosban, a Kandó Kálmán téren található áruházból GPS karórát, sportzoknit, elemeket és további árucikkeket tulajdonítottak el, ezért a járőrök előállították őket a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

 

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra