Hírek Fejér megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A járőrök Székesfehérváron, a Piac téren ellenőriztek 2021. július 25-én délelőtt egy 27 éves helyi lakost. Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen a Kőszegi Járásbíróság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért a helyszínen elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.

 

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök 2021. július 25-én délután a 63-as számú főúton, Székesfehérvár külterületén. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 72 éves sárbogárdi gépkocsivezető Aba felől Székesfehérvár irányába közlekedett, azonban haladása során a 88-as kilométerhez érve úgy kezdte meg kanyarodási manőverét, hogy nem biztosított elsőbbséget egy szemből érkező motorosnak és összeütközött vele. A baleset során a személygépkocsi utasa, valamint a motor vezetője egyaránt megsérült.

1

 

<< Vissza az előző oldalra