Hírek Fejér vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök 2023. február 5-én kora reggel. A rendelkezésre álló adatok alapján egy Renault típusú személygépkocsi 30 éves sofőrje Fehérvárcsurgó felől Isztimér felé közlekedett a 8212-es számú úton. A bodajki férfi haladása során nem megfelelően választotta meg gépjárműve sebességét és a 2-es kilométerszelvényhez érve, egy enyhén balra ívelő kanyarban a gépkocsival megcsúszott, majd elveszítette uralmát a jármű felett és egy vízelvezető árkon áthajtva fának csapódott. A gépjárművezető a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

2

A járőrök Ercsiben kívántak ellenőrzés alá vonni 2023. február 5-én délután egy 35 éves helyi illetőségű gépjárművezetőt, aki a Diófa utca irányából a Gárdonyi Gáza utca felé haladt autójával. A sofőr a Gárdonyi Géza utcában megállásra kényszerült, mivel gépjárműve kereke kitört, azonban még ekkor is megpróbálta kivonni magát a rendőri intézkedés alól és elfutott a helyszínről. A járőrök pillanatokon belül utolérték és elfogták a menekülő férfit, akiről megállapították, hogy a Székesfehérvári Törvényszék baleset okozása miatt eltiltotta a járművezetéstől. Az egyenruhások a vezetővel szemben a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett, ezért további mintavételre előállították, majd a Gárdonyi Redőrkapitányságon büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.

A rendőrök Dunaújvárosban, a Kalamár utcában intézkedtek 2023. február 5-én délután egy 27 éves ercsi illetőségű nővel szemben, akiről megállapították, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság miatt, a Gárdonyi Rendőrkapitányság szabálysértési elzárás végrehajtása miatt, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, továbbá a Székesfehérvári Járásbíróság lopás bűncselekmények elkövetése miatt a körözését rendelte el. A nőt elfogását követően a járőrök a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették.

<< Vissza az előző oldalra