Hírek Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány 23 személyt fogott el, akik közül ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten rendőreink, 16 embert az ország területén történő jogellenes tartózkodásuk miatt, kettővel szemben pedig körözésük okán intézkedtek.

Az egyenruhások a megye útjain 399 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során három esetben mutatott pozitív értéket a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 8 esetben éltek a rendőrök, 67 személy esetében közigazgatási bírságot, míg 23 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A járőrök Ivánban, a Rákóczi soron intézkedtek egy 25 éves helybéli férfival szemben 2021. augusztus 25-én 15 óra 50 perckor. A rendőrök az adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy a fiatalembert a Soproni Rendőrkapitányság körözte, ezért őt elfogták, majd előállítását követően a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Szintén Sopronban ellenőriztek a járőrök aznap 15 óra 15 perckor egy 24 éves hernádnémeti férfit, akiről kiderült, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság körözte. A fiatalembert a rendőrök elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

<< Vissza az előző oldalra