Hírek Győr-Moson-Sopron megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában tizenegy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten rendőreink, kettővel körözésük okán, míg egyszer egyéb ok miatt intézkedtek. Összesen 17 embert állítottak elő, mindannyiukat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 583 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során két esetben mutatott pozitív értéket a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 12 esetben éltek a rendőrök, 27 személy esetében közigazgatási bírságot, míg 37 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei a Győrben, a Köztelek utcában ellenőriztek egy 40 éves helybéli lakost 2021. október 6-án 10 órakor. Az intézkedéskor átvizsgálták a ruházatát, ennek során kábítószergyanús anyagot találtak. A rendőrök elfogták a férfit, majd a rendőrkapitányságon vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami THC-ra pozitív értéket mutatott, ezért a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.

<< Vissza az előző oldalra