Hírek Heves megyéből
Az eltiltott sofőr autóját kivonták a forgalomból, sőt még a rendszáma sem volt rajta.
Az elmúlt 24 órában három anyagi káros közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.
Egy egri lakost ellenőriztek a járőrök augusztus 15-én 21 óra 13 perckor Eger belterületén, akiről kiderült, hogy eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét. A 20 éves férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol eljárás indult vele szemben. Továbbá az este folyamán Egerben, a Mátyás Király úton is megállítottak egy hatósági jelzés nélkül közlekedő személyautót. Az intézkedéskor derült ki, hogy a járművet kivonták a forgalomból. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott, továbbá az egri nő eltiltás hatálya alatt vezetett, ezért ellene eljárás indult.
A rendőrök további kettő ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek.
Az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, mert nemcsak saját magát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti. Már kis mennyiségű alkohol fogyasztás hatására is nő a reakcióidő, kedvezőtlenül változik a veszélyérzékelő képesség és tompulnak a reflexek.
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy ha valakit akár szabálysértési eljárásban, akár büntetőeljárásban jogerősen járművezetéstől eltiltásra ítéltek, azonban az eltiltás hatálya alatt mégis járművet vezet, bűncselekményt követ el.
… hogy mindenki hazaérjen!