Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt

Az elmúlt napon a megye rendőrei egy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

Egy férfi közlekedett személygépkocsival 2019. február 27-én 11 óra után Szolnok belterületén. Haladása során a Szántó körúton lévő egyik gyalogosátkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget a szabályosan közlekedő gyalogosnak és elsodorta. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a gyalogos súlyos sérülést szenvedett. A másik baleset Karcag belterületén történt 2019. február 27-én 16 óra előtt. Egy személygépkocsival közlekedő nő az egyik kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárosnak, akit elütött. A motoros – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrség mind a két ügyben eljárást indított közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Kérjük, a kereszteződésekben és a gyalogos-átkelőhelyeken kiemelten tartsák be az elsőbbségadási kötelezettséget, hisz mindenkit hazavárnak!

 

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra