Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.
Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kőteleki lakos ellen. A 28 éves férfi 2019. június 2-án 13 óra körül átmászott egy kőteleki családi ház kerítésén, majd a nyitott ajtón át besétált a házba. A kisszobából egy laptoptáskát – amelyben benne volt a laptop is -, valamint némi vágott dohányt vett magához, amikor a tulajdonos megzavarta. A férfi az ablakon keresztül kiugrott a házból, és elmenekült. A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd felkutatták a férfit, akit lakásáról előállítottak a rendőrségre. A nyomozók S. F.-et gyanúsítottként kihallgatták.