Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei hét személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A jászjákóhalmai tulajdonos 2019. július 11-én délután vette észre, hogy idegen járt a portáján. Az ismeretlen bemászott a ház nyitott ablakán, majd onnan készpénzt és elektronikai eszközöket vitt magával. A bejelentést követően a rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek és még a bejelentés napján azonosították a bűncselekmény gyanúsítottját. A rendőrök V. Nándort előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A 23 éves jászjákóhalmai férfi elmondta, hogy a megszerzett portékán gyorsan továbbadott. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene.

 

Kérjük, ha otthon tartózkodnak is, zárják be lakásuk, házuk ajtajait, ablakait, és fogadják meg tanácsainkat, amelyekről itt bővebben olvashatnak!

 

<< Vissza az előző oldalra