Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Az elmúlt napon a megye rendőrei hat személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

Öten sérültek abban a balesetben, amiben három gépkocsi ütközött össze 2019. szeptember 5-én 7 óra után Szolnokon, a 442-es számú úton. Egy férfi mikrobusszal és öt utasával közlekedett Rákóczifalva irányából Szolnok felé. A Karinthy Frigyes út 146. szám előtti útszakaszon a sofőr áttért a szemközti forgalmi sávba, és először érintőleges ütközött egy személygépkocsival, amely lehaladt az útról, majd az árokban állt meg. A személyautó után közlekedő másik jármű sofőrje azonban már nem tudta elkerülni az ütközést és frontálisan csapódtak egymásba. A balesetben öten - az elsődleges orvosi vélemények alapján – könnyű sérülést szenvedtek.

A rendőrség mindig hangsúlyozza, hogy a vezetés folyamatos odafigyelést és koncentrációt igényel. A pillanatnyi figyelmetlenség súlyos következményekkel járhat. Amennyiben elfáradnak, álljanak meg járműveikkel! Szálljanak ki a gépkocsiból, frissítsék fel magukat, mozgassák át végtagjaikat! Nem éri meg kockáztatni!

 

<< Vissza az előző oldalra