Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei két ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost ellenőriztek a rendőrök Kacag belterületén 2021. május 18-án a kora délutáni órákban. Az egyenruhások megállapították, hogy a sofőrt a Karcagi Rendőrkapitányság 12 hónap időtartamra – 2021. augusztus 5. napjáig – a járművezetéstől eltiltotta. A jogsértőt a rendőrök előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Egy személygépkocsival közlekedő jászkiséri lakost ellenőriztek a város belterületén a járőrök 2021. május 18-án 16 óra körül. A rendőrök megállapították, hogy a sofőr annak ismeretében ült a volán mögé, hogy őt a járművezetéstől a Szolnoki Járásbíróság 2021. június 22. napjáig, míg a Jászberényi Rendőrkapitányság 2021. július 22. napjáig a járművezetéstől eltiltotta. A szabályszegő gépjárművezetőt a rendőrök előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a gyanúsítotti kihallgatása megtörtént.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét az eltiltás hatálya alatti vezetéssel kapcsolatos jogszabályi változásra, ami szerint 2021. május 14-e óta, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, bűncselekményt követ el.

<< Vissza az előző oldalra