Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

A megye rendőrei az elmúlt napon három ittas járművezetővel szemben intézkedtek és két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy polgárdi lakos közlekedett személygépkocsival 2021. június 24-én 0 óra 5 perc körül Kisújszállás külterületén a 4-es számú főúton. Haladása során egy enyhén balra ívelő útkanyarulatban – eddig tisztázatlan okból – elveszítette uralmát a jármű irányítása felett és a menetirány szerinti jobb oldali útárokba hajtott, ahol a jármű többször átfordult a tengelye körül. A baleset következtében a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon túl, utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A helyszíni intézkedés során megállapítást nyert, hogy a 62 éves férfi eltiltás hatálya alatt vezette a járművet.

A Karcagi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt indított eljárást.

<< Vissza az előző oldalra