Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Ismeretlen személy ment be egy cibakházi hétvégi ház udvarára 2021. június 29-én a déli órákban. A jogsértő a házból különböző tárgyakat – távcsövet, horgász felszerelést, zenelejátszót – tulajdonított el. A bűncselekmény bejelentését követően a rendőrök adatot gyűjtöttek, kamerafelvételt elemeztek, aminek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. A rendőrök előállították a Tiszaföldvári Rendőrőrsre a 19 éves feltételezett elkövetőt, akit lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett és elmondta, hogy az értékek egy részét egy csónakba rejtette, hogy később onnan elvigye. A nyomozók kutatás során megtalálták az eltulajdonított tárgyakat, amit lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosnak.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

<< Vissza az előző oldalra