Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Egy békésszentandrási lakos közlekedett személygépkocsival Kunszentmárton irányából Szentes felé 2021. augusztus 25-én 23 óra körül. A sofőr haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban lehaladt a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára, onnan egy meredek partra, ahol egy fának ütközve, a tetején állt meg. A balesethez kiérkező rendőrök megállapították, hogy a sofőr úgy ült volán mögé, hogy vezetői engedélyét nem tartotta magánál, sőt előtte alkoholt fogyasztott. A gépjárművezető a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában, hiszen a jogsértők nemcsak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik. Az elfogyasztott alkohol jelentősen növeli a reakcióidőt és tompítja az érzékszerveket, ezzel nő a balesetek bekövetkezésének kockázata is. Kérjük, a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt! 

..., hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra