Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei 2 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá 1 személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Törökszentmiklós belterületén 2022. október 21-én 12 óra 45 perckor. Haladása során a Széchenyi István út és Jókai út kereszteződésénél figyelmen kívül hagyta az ott kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtáblát, behaladt az útkereszteződésbe, ahol a védett úton közlekedő személygépkocsival összeütközött. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A rendelkezésre álló adatok alapján, egy szolnoki lakos közlekedett személygépjárművel 2022. október 21-én 16 óra 35 perckor Szolnok belterületén, a Széchenyi körúton. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot és az előtte közlekedő gépkocsi hátuljának ütközött. A baleset következtében az elöl haladó jármű egyik utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét, hogy a kereszteződésbe csak akkor hajtsanak be, ha meggyőződtek arról, hogy az elsőbbséget megadták vagy megkapták! Továbbá a biztonságos közlekedés érdekében az előttünk haladótól tartsunk mindig akkora távolságot, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni!

 …hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra