Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 72 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt 3 napban a megye rendőrei 16 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá 8 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt folytat eljárást egy törteli lakos ellen. A 46 éves nő tehergépkocsival közlekedett Mezőtúr felől Mezőhék irányába 2022. december 2-án a kora délutáni órákban. A sofőr egy balra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát járműve irányítása felett, megcsúszott, majd lehaladt az úttestről és egy fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsivezető – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló, míg utasa súlyos sérülést szenvedett.

Egy 37 éves abonyi lakos személygépkocsival közlekedett Újszász belterületén 2022. december 2-án az esti órákban. Haladása során a sofőr az előtte, vele azonos irányba haladó járművek előzésébe kezdett, azonban manővere során átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd járműve bal hátsó ajtajával, az úttest melletti területen, egy villanyoszlopnak ütközött. A gépkocsivezető a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Az őszi-téli időszakban jellemzően pályaelhagyással járó és nem megfelelő követési távolság megtartásából eredő balesetek történnek. A járművezetők egy része nem figyel oda a megváltozott útviszonyokra, nem ismeri fel az abban rejlő veszélyeket. A hőmérséklet csökkenésével a nedves úttesten való közlekedéskor megnő a jármű megcsúszásának veszélye, különösen fékezéskor, valamint útkanyarulatokban való haladáskor.

A járművezetőnek óvatosabban kell a jármű gyorsítását, lassítását végezni, a fékpedált különös gondossággal kell kezelni. Még jobban figyeljenek arra, hogy megfelelő követési távolságot tartsanak az előttük haladó járművek mögött, hogy azok bármilyen okból történő, váratlan manővere esetén is biztonságosan meg tudjanak állni!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjármű tulajdonosok figyelmét, hogy aki eddig még nem tette meg, szereltessen fel téli gumit!

…, hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra