Hírek Pest megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 11 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy súlyos, három könnyű sérüléssel, további hét anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt három szabálysértési feljelentést tettek.

Egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve két járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akik pozitív eredményű szondát fújtak.

A Pest megyei rendőrök 12 embert elfogtak, ötöt az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 11 embert előállítottak, kilencet bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés nyolc alkalommal történt.

<< Vissza az előző oldalra