Hírek Pest megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 21 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, a balesetek közül egy súlyos, három könnyű sérüléssel, további 17 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt két szabálysértési feljelentést tettek, illetve négy járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, aki pozitív eredményű szondát fújt. Három ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet.

A Pest megyei rendőrök 9 embert elfogtak, négyet az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten.13 embert bűncselekmény elkövetése miatt állítottak elő. Biztonsági intézkedés négy alkalommal történt.

<< Vissza az előző oldalra