Hírek Pest megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 31 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül négy súlyos, kettő könnyű sérüléssel, további 25 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt négy szabálysértési feljelentést tettek.

Egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve kilenc sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik pozitív eredményű szondát fújtak.

A Pest megyei rendőrök 13 embert elfogtak, négyet az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Kilenc embert előállítottak, hatot bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés hét alkalommal történt.

 

<< Vissza az előző oldalra