Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást egy 40 éves helyi lakos ellen. A férfi 2015. december 4-én egy fehérgyarmati presszóban veréssel fenyegette a vendégeket, majd a vele szemben intézkedő rendőrökkel is agresszíven viselkedett. Az egyenruhások az elkövetőt előállították és gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást egy 37 éves helyi lakos ellen. A férfi 2015. december 5-én 16 óra 45 perc körüli időben kerékpárral úgy közlekedett a 36-os számú főúton társaival, hogy nem voltak kivilágítva. Egy mögöttük közlekedő személygépkocsi sofőrje kikerülésük előtt hangjelzést adott, melyet követően a 37 éves férfi egy sörös üveget dobott a jármű után. A rendőrök a bejelentést követően a férfit lakásáról előállították és szabálysértési őrizetbe vették.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrsének járőrei 2015. december 5-én elfogták Zs. György 26 éves helyi lakost. A férfi ellen a Nyíregyházi Járásbíróság magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki. A rendőrök a férfit előállították és bűnügyi őrizetbe vették.

<< Vissza az előző oldalra