Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában két sérüléssel járó és három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Kilenc főt állítottak elő, köztük három embert ittas járművezetés miatt.
A járőrök 2019. március 29-én 10 óra körül Herend külterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 39 éves zalalövői lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, és ellene ittas járművezetés miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.