Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két sérüléssel járó és kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Tizenegy főt állítottak elő, biztonsági intézkedést pedig öt esetben hajtottak végre.

A járőrök 2019. augusztus 15-ére virradó éjszaka Gógánfa belterületén igazoltattak egy személygépkocsival  közlekedő 43 éves osztrák állampolgárt. Az intézkedés során a sofőrrel szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult. A járőrök a nőt további mintavétel céljából előállították a Sümegi Rendőrőrsre, és ellene ittas járművezetés miatt büntetőfeljelentést kezdeményeztek.

A fenti eseten túl további négy személlyel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Egy esetben büntetőeljárást indítottak, három sofőrrel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki a járőrök a mért értéknek megfelelően.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra