Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, köztük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Három főt állítottak elő, közülük egy embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A járőrök 2019. szeptember 3-án 15 óra körül Balatonfűzfő belterületén igazoltattak egy segédmotor-kerékpárral közlekedő 61 éves balatonalmádi lakost. Az intézkedés során a férfival szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, ezért a rendőrök további mintavétel céljából előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, és ellene ittas járművezetés miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

<< Vissza az előző oldalra