Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe, öt személyt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Hat embert állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2019. szeptember 8-án 7 óra körül Balatonfüred belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 53 éves szigethalmi lakost. Az intézkedés során a férfival szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, ezért a rendőrök további mintavétel céljából előállították a helyi rendőrkapitányságra, és ellene ittas járművezetés miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.

A fenti eseten túl további két személlyel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt, velük szemben szintén büntetőfeljelentést tettek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

 

 

<< Vissza az előző oldalra