Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány két főt vett őrizetbe és négy személyt fogott el. Hét embert állítottak elő, köztük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A járőrök 2019. szeptember 12-én 12 óra 29 perckor Monostorapáti belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő debreceni lakost. A rendőri intézkedés során az 50 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív értékkel zárult, ezért a sofőrt további mintavétel céljából a járőrök előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra. Ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett – büntetőeljárást indítottak.

A fenti eseten túl további egy járművezetővel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.

<< Vissza az előző oldalra