Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hét főt fogott el, közülük öt embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Kilenc személyt állítottak elő, köztük hármat ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A járőrök 2021. június 3-án délután Veszprémben igazoltattak egy 35 éves helyi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi ellen a Veszprémi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel a korábban rá kiszabott pénzbírságot nem fizette be, és a büntetést a bíróság elzárásra változtatta át. Ezután a járőrök a körözött személyt előállították, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

<< Vissza az előző oldalra