Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és tizenöt személyt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Tíz embert állítottak elő, köztük hetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A járőrök 2021. június 17-én délután Balatonalmádiban igazoltattak egy 46 éves berhidai autóst.  Az intézkedés során a nővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járőrök a sofőrt ezután további mintavételre előállították, és ellene ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.

A Veszprém megyei rendőrök a fenti eseten túl további öt személlyel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt, közülük két sofőr ellen szintén büntetőfeljelentést tettek, két főre pedig közigazgatási bírságot szabtak ki a mért értéknek megfelelően.

 

 

<< Vissza az előző oldalra