Hírek Veszprém megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három embert vett őrizetbe és huszonhat főt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Hét személyt állítottak elő, köztük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Biztonsági intézkedést öt esetben hajtottak végre.

A járőrök 2021. július 22-én 5 óra 50 perckor Devecserben igazoltattak egy helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a 46 éves férfival szemben az Ajkai Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki szabálysértési bírság meg nem fizetése miatt, melyet a bíróság elzárásra változtatott.

A körözött személy az előállítását követően befizette az összeget, így szabadon bocsátották.

<< Vissza az előző oldalra