Hírek Zala megyéből
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és kilenc anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy férfi közlekedett Kawasaki típusú motorkerékpárral 2019. április 18-án 19 óra 45 perckor Zalaegerszegen, a Göcseji úton az Alsóerdei út irányából, amikor a 37-es szám előtt a balra kanyarodó forgalmi sávban haladva megcsúszott és elesett.
A baleset következtében a motorkerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett.
A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök négy személyt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.
A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2019. április 18-án Zala megyében.