Hírek Zala megyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy nap rendőrségi eseményei.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 96 órában nyolc közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy könnyű sérüléssel, további hét anyagi kárral végződött.

Egy 32 éves sásdi férfi közlekedett 2021. május 24-én 17 óra 30 perckor a 76-os számú főúton Alsónemesapáti felől Zalaegerszeg irányába. Haladása során az 51-es kilométerszelvénynél egy jobbra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, útpadkára sodródott és a vízelvezető árokba csapódott, ahol tengelye körül megpördült, majd felborult. A baleset során a sofőr megsérült.

A szolgálatban lévő állomány 23 személyt fogott el, közülük 18 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök 56 főt állítottak elő, közülük 48 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 9 esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra