Húzta, ameddig tudta, kollégáink pedig elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mintegy 10 méternyi rézkábelt lopott az a férfi, akit a szentesi rendőrök közel 24 óra leforgása alatt azonosítottak.

Bejelentés érkezett március 5-én a rendőrségre ismeretlen tettes ellen, aki bemászott egy használaton kívüli, korábban leégett épületbe, és megbontotta a folyosón épen maradt mennyezetet, majd többméternyi rézkábelt húzott ki onnan. A rendőrök azonnal nyomozásba kezdtek, melynek eredményeként már másnap gyanúsítottként hallgattak ki egy 38 éves férfit, aki beismerte tettét, és elmondta, hogy a rézhuzalokat értékesítette.

Az ügyben lopás bűntette miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon.

<< Vissza az előző oldalra