Idős férfitől csaltak ki mintegy százezer forintot, a rendőrök elfogták a párost

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tévedésbe ejtett sértettnek azt mondták, hogy a felesége rendelte az ágynemű-garnitúrát.

A Veszprémi Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két személy ellen. Az eljárás adatai szerint a Fejér megyei településen élő 51 éves férfi és 29 éves lánya 2021. április 28-án Veszprémben becsengetett egy lakásba azzal az ürüggyel, hogy az ajtót nyitó idős férfi távol lévő házastársa két darab ágynemű-garnitúrát rendelt tőlük. Arra hivatkoztak, hogy a feleség előleget is fizetett, így már csak 250000 forintot kell fizetni a termékért. Az idős férfinál nem volt ennyi pénz otthon, de így is mintegy százezer forintot adott át az árusoknak. A csalók azt mondták a sértettnek, hogy nagy értékű ágyneműt adnak át, azonban a termék valódi ára néhány ezer forint volt.

A bejelentést követő adatgyűjtés eredményeként a veszprémi rendőrök 2021. május 18-án előállították az apát és a lányát, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövetők lakásán végzett kutatás során a nyomozók több tízezer forintot, valamint hasonló ágynemű-garnitúrákat foglaltak le, mint amit az idős veszprémi sértett lakásán találtak.

bűnügy

<< Vissza az előző oldalra