Ittas járművezetésért felelhetnek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, melyeket két járművezetővel szemben folytattak.

A járőrök 2019. augusztus 20-án 1 óra 12 perckor Tapolca belterületén egy 39 éves budapesti nőt, valamint Sümeg külterületén, a 84-es számú főúton 22 óra 20 perckor egy 44 éves csabrendeki férfit igazoltattak. A budapesti sofőr személygépjárműjével, a csabrendeki sofőr pedig tehergépkocsival vett részt a közúti forgalomban.

Az intézkedés során a járművezetőkkel szemben alkalmazott alkoholszonda mindkét esetben pozitív értéket mutatott. A rendőrök a sofőröket további mintavétel céljából előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a tapolcai rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra