Ittas járművezetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök Vas megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindkét sofőr vezetői engedélye a helyszínen elvételre került.

Munkatársaink 2021. július 12-én, egy személygépkocsival közlekedő férfit igazoltattak Tompaládony belterületén. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a sofőr szeszes italt fogyasztott elindulása előtt, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is igazolt, ezért őt további mintavétel céljából előállították. A gépkocsivezetővel szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság.

Ugyancsak ittasan vezette gépjárművét az a férfi, akit 2021. július 12-én igazoltattak a rendőrök Körmend belterületén, egy közlekedési baleset helyszínén. Az intézkedés során a járműszerelvény vezetőjével szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. A sofőrrel szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Körmendi Rendőrkapitányság.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vezeti járművét, az veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Ne feledjék, mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon!

… hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra